Dalszövegek fordítása - gyors és egyszerű!

  • Homepage
  • >
  • N
  • >
  • Nicolae Labiș – Moartea caprioarei

Nicolae Labiș – Moartea caprioarei

Dalszöveg és fordítás: Nicolae Labiș - Moartea caprioarei Az alábbiakban egymás mellett láthatod a dalszöveget és a fordítást. Oldalunkon még több dalszöveg és fordítás ettől az előadótól: Nicolae Labiș Nézd meg az archívumot és a többi dalszöveget is. Kattints Nicolae Labiș] előadó nevének N kezdőbetűjére és keress még több dalt tőle: Nicolae Labiș. Az archívumban olyan dalokat találsz, mint a/az Moartea caprioarei.

EREDETI

Seceta a ucis orice boare de vant.
Soarele s-a topit si a curs pe pãmânt.
A rãmas cerul fierbinte si gol.
Ciuturile scot din fantana namol.
Peste paduri tot mai des focuri, focuri,
Danseaza salbatice, satanice jocuri. Mã iau dupa tata la deal printre tarsuri,
Si brazii mã zgarie, rai si uscati.
Pornim amandoi vanatoarea de capre,
Vanatoarea foametei în muntii Carpati.
Setea mã naruie. Fierbe pe piatra
Firul de apa prelins din cismea.
Tampla apasa pe umar. Pasesc ca pe-o alta
Planeta, imensa si grea. Asteptam intr-un loc unde inca mai suna,
Din strunele undelor line, izvoarele.
Când va scapata soarele, când va licari luna,
Aici vor veni sã s-adape
Una cate una caprioarele. Spun tatii ca mi-i sete si-mi face semn sã tac.
Ametitoare apa, ce limpede te clatini!
Mã simt legat prin sete de vietatea care va muri
La ceas oprit de lege si de datini. Cu fosnet vestejit rasufla valea.
Ce-ngrozitoare inserare pluteste-n univers!
Pe zare curge sange si pieptul mi-i rosu, de parca
Mainile pline de sange pe piept mi le-am sters. Ca pe-un altar ard ferigi cu flacari vinetii,
Si stelele uimite clipira printre ele.
Vai, cum as vrea sã nu mai vii, sã nu mai vii,
Frumoasa jertfa a padurii mele! Ea s-arata saltand si se opri
Privind în jur c-un fel de teama,
Si narile-i subtiri infiorara apa
Cu cercuri lunecoase de arama. Sticlea în ochii-i umezi ceva nelamurit,
Stiam ca va muri si c-o s-o doara.
Mi se parea ca retraiesc un mit
Cu fata prefacuta-n caprioara.
De sus, lumina palida, lunara,
Cernea pe blana-i calda flori calde de cires.
Vai cum doream ca pentru-intaia oara
Bataia pustii tatii sã dea gres! Dar vaile vuira. Cazuta în genunchi,
Ea ridicase capul, il clatina spre stele,
Il pravali apoi, starnind pe apa
Fugare roiuri negre de margele.
O pasare albastra zvacnise dintre ramuri,
Si viata caprioarei spre zarile tarzii
Zburase lin, cu tipat, ca pasarile toamna
Când lasa cuiburi sure si pustii. Impleticit m-am dus si i-am inchis
Ochii umbrosi, trist strajuiti de coarne,
Si-am tresarit tacut si alb când tata
Mi-a suierat cu bucurie: - Avem carne! Spun tatii ca mi-i sete si-mi face semn sã beau.
Ametitoare apa, ce-ntunecat te clatini!
Mã simt legat prin sete de vietatea care a murit
La ceas oprit de lege si de datini...
Dar legea ni-i desarta si straina
Când viata-n noi cu greu se mai anina,
Iar datina si mila sunt desarte,
Când soru-mea-i flamanda, bolnava si pe moarte. Pe-o nara pusca tatii scoate fum.
Vai, fãrã vant alearga frunzarele duium!
Inalta tata foc infricosat.
Vai, cat de mult padurea s-a schimbat!
Din ierburi prind în maini fãrã sã stiu
Un clopotel cu clinchet argintiu...
De pe frigare tata scoate-n unghii
Inima caprioarei si rarunchii. Ce-i inima? Mi-i foame! Vreau sã traiesc si-as vrea ....
Tu, iarta-mã, fecioara - tu, caprioara mea!
Mi-i somn. Ce nalt îi focul! Si codrul, ce adânc!
Plang. Ce gandeste tata? Mananc si plang. Mananc! 

FORDÍTÁS

A szárazság minden kis fuvalmat megölt,
lecsurgott a nap, és benne fürdött a föld.
Üresen izzott az ég odafönn.
Iszapot merített a kútból a vödör.
Az erdőkben, egyre sűrűbben, lángok,
lángok jártak vad és sátáni táncot.  Megyek apám után, bozóton, sűrűn által,
száraz ág tép, arcomat gally csapkodja;
az éhség hajtott őzvadászni minket
édesapámmal föl a Kárpátokba.  Szomjúság emésztett, fölforrt azon nyomban,
ha a csorgóból kőre hullt a víz,
mintha egy idegen bolygón, félig holtan,
megyek, mint akit csak a lába visz.  Ott álltunk lesben, hová még hallatszottak
a forrás szelíden zenélő hangjai,
ha leszáll a nap s helyébe jön a hold majd,
az őzek egyenként idesorakoznak
szomjukat oltani.  Mondom apámnak, szomjas vagyok, intett: csöndbe légy.
A szédítő víz milyen áttetszőn csordogál!
Érzem szomjamban annak sorsát, ki meghal, pedig
védi a törvény és a hagyomány.  Elmúlás sóhaja neszez a völgyben.
Milyen rettentő alkony úszik már odafenn,
vér foly a láthatárról s vereslik mellem, mintha
belétörültem volna véres két kezem.  Mint az oltárláng, kéken égnek a pajzsikák,
pislognak közöttük kíváncsi csillagok,
jaj, hogy szeretném, erdő szép áldozatai,
ha nem hozna ma erre utatok.  Szökellve jött és hirtelen megállt,
félni látszott, ahogyan körülnézett,
s finom cimpáitól remegni kezdett tükre
a holdtól rezes forrás vizének.  Nedves szemében bizonytalanság volt,
tudtam, hogy meghal, s hogy az néki fáj,
úgy tűnt, egy mítoszt élek át, amelyben
őzzé vált egy gyönyörű szép leány.  Hátára, föntről a sápadt hold világa
meghervadt cseresznyevirágot permetélt,
jaj, hogy szerettem volna, ha elhibázza
apám puskája ez egyszer a célt.  De visszhangzott a völgy. Ő térdre roggyant,
fölkapta a fejét, imbolygón egy kicsit
a csillagokra nézett, majd leroskadt,
s pergette a vízre fekete gyöngyeit.  Egy kék madár röppent az ágak közé ekkor,
és az őz élete úgy suhant el, akár
az őszi égen sikoltozva szálló
és kihalt fészkét otthagyó madár.  Odabotorkáltam, s gyöngéden lefogtam
aganccsal védett, homályos szemét,
sápadtan s némán álltam föl mellőle,
apám ujjongott: van már hús elég!  Mondom apámnak, szomjas vagyok, intett: most ihatsz.
A szédítő víz milyen sötéten csordogál!
Érzem szomjamban annak sorsát, ki meghalt, pedig
védte a törvény és a hagyomány.  De hiábavaló és idegen a törvény,
ha éhen fordulnál föl, hogyha nem ölnél,
a hagyomány s a sajnálat is talmi,
mikor húgom éhes, beteg s tán meg fog halni.  Az egyik cső még mindig füstölög.
Jaj, hogy száll a levél a fák között.
Apám tüzet rak, rémítő nagyot.
Jaj, az erdő is de megváltozott.  Kezem a fűben keres tétován
és ezüsthangú csengettyűt talál ...
Majd apám a nyársról körömmel tépi szét
az őzike veséjét és szívét.  Mi az, hogy szív? Éhes vagyok! És élni akarok én ...
Bocsáss meg, kicsi szüzem. bocsáss meg, őzikém.
Álmos vagyok. A tűz de magas, de mély a rengeteg!
Min tűnődsz, apám? Sírok. Nyelem a húst s a könnyeket. (1954) 

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on whatsapp
WhatsApp

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *