A távoli mennydörgés magányos hangja nyugtalan álmomat kavarja
És elcsúszik az álom, hogy eltévedtem
Egy kisfiú és anyja oly ártatlan akkor
Vajon felismeri-e ma a fiát?
Mert harcoltam a sötétségben
És vért öntöttem, ezzel a két kézzel
És a szívemben bárcsak el tudnám hinni
Hogy ki voltam, az vagyok
Átmentem a hegyeken, dombokon és völgyeken
A tengertől a ragyogó tengerig, a kopár homoktól a vakító hóig
Fogtam a bátyámat, amikor haldoklott
Mellettem valamilyen területen imát mondott, és elengedte
És harcoltam a sötétségben
És vért öntöttem, ezzel a két kézzel
És a szívemben szeretném, ha hinnék
Hogy ki voltam, az vagyok
Elengedem
(Elengedem)
Elengedni
(Elengedem)
Nos, elengedem
(Elengedem)
Elengedni
(Elengedem)
Most, hogy minden megpróbáltatással a hátam mögött vagyok, annyira megáldott, hogy szememet vetem
A családomon és az otthonomon
És hittel szembesültem démonaimmal, amikor Isten mellettünk állt
Már csak az elengedés maradt
Elengedem
(Elengedem)
Elengedni
(Elengedem, elengedem)
Nos, elengedem
(Elengedem)
Elengedni
(Elengedem, elengedem)