Az ég kék volt, az éjszaka fiatal,
Csak egy kicsit szórakoztunk.
De hallottam, hogy a bejárati ajtó becsapódik,
És tudtam, hogy ideje futni.
Apu láttad, hogy átugrottam a kaput,
Felhúztam a régi kék farmeremet.
De honnan tudtam, hogy ő a seriff,
Megragadott, és ez egy jelenetet indított.
Énekkar:
Itt vagyok, egyedül állok a sziklákon.
Itt vagyok, egyedül állok a sziklákon.
Próbáltam viccelődni, próbáltam sírni,
Meg is kértem, hogy engedjek haza.
Soha nem hallgatott, nem, soha nem válaszolt,
Csak átnyújtott nekem egy fogkefét és fésűt.
Megtanultam a leckét, igen, tudod, hogy megtettem,
Azt hiszem, egy ideig itt leszek.
Soha nem fogom látni, ó, a seriff lányát,
Magányos sziklakupához vagyok láncolva.
Énekkar:
Itt vagyok, egyedül állok a sziklákon.
Itt vagyok, egyedül állok a sziklákon.
Itt vagyok, egyedül állok a sziklákon.
Itt vagyok, egyedül állok a sziklákon.